A jó bor hosszan érik, megajándékoz egy szokatlan ízvilággal, pontosan úgy, mint, amikor egy egészségesen érett nő ízeit kutatod. Valami különlegeset találsz, olyannyira meglepőt, amelyet mi, nők is hosszú időn át érlelünk, ízlelgetünk önmagunkban. A jóról, az életünk felkínálta ajándékokról ritkán beszélünk, mert valahogy jobban tudunk kapcsolódni a szenvedéshez, otthonosabban érezzük magunkat a közös drámákban olyannyira, hogy fel sem figyelünk arra, mi történik velünk, bennünk valójában. Nem szeretünk a “dolgok” mögé nézni, a “dolgok” mélyére menni, mégpedig azért nem, mert a mélység könnyen megrengetheti a világunkat, pedig alapvető szükségletünk lenne, hogy valódi, bensőséges kapcsolatot ápoljunk önmagunkkal, a belső folyamatainkkal, hogy ne ijedjünk meg a saját mélységünktől, őrizzük, óvjuk a világra való nyitottságunkat, merjük az újat megismerni, merjük engedni, hogy kibontakozzon mindaz, amire megérettünk.

Én valahogy így változtam:

Megszületett bennem egyfajta könnyűség, stabilitás és bizalom.
A letisztultságból, az egyértelmű döntésekből fakad. Nem megyek már bele a régi, megszokott kis játszmákba, és egyáltalán nem zavar, ha ezzel némelyeket felbosszantok.

Ugyanakkor azt veszem észre, hogy a haragom már nem annyira öncélú, nem a személyes történéseim korbácsolják fel, hanem sokkal inkább a társadalmi igazságtalanságok, az érték nélküli politikai játszmák váltják ki, ha kiváltják. Nálam általában kiváltják, aminek örülök, mert tudom, hogy még örzöm az érzékenységem, hogy ott van bennem az érintettség – emberi mivoltom fontos tényezői.

Nem lettem Buddha! Népiesen szólva – le tudja dobni az agyam az ékszíjat, amikor azt látom, hogy semmibe vesszük a nők ellen látványosan sokasodó erőszakot, a szexuális bántalmazást, a gyermekek elleni erőszakot, az áldozathibáztatást, az ellehetetlenítést, a kormány – illetve társadalmi méretű hazugságot, a természet, az élővilág elleni merényleteket. Nagy baj lenne velem, ha mindezt rezzenéstelen arccal/lélekkel akarnám fogadni! De, nemcsak füstölgök! Cselekszem is! Erről szól a hivatásom, a cikkek egy része, az egész életem – támogatni, kísérni, figyelmet felhívni, felizzítani a bátorságot, a merni, a tenni akarás vágyát. És kiállni minden olyan ügy mellett, ami a fejlődést szolgálja.

Az éréssel azt veszem észre, hogy nem akarok már semmit bizonyítani, nem becsvágy van bennem, hanem hajtóerő, tenni akarás. Az elengedésekből sok-sok értékes felismerés, élmény születik. Az elengedés van, amikor tudatos, és van, amikor egész egyszerűen megszületik a különböző döntéseim, reakcióim, cselekedeteim és változtatásaim által. A lényeg a nyitottság, mert az élet csodálatos módon kínálja fel számunkra a helyzeteket, amelyekből profitálhatunk.

Az érésem során egyszerre lettem keményebb és lágyabb, mert elfogadtam a sebezhetőségem. Nem akarom rejtegetni!  Nem félek sebezhetőnek lenni, nem kérek sem engedélyt, sem egyetértést másoktól.  Igyekszem a jelen pillanatban élni, és bár paradoxnak tűnik, de így születik meg bennem a tágasság, az érzékiség bősége. Igen, az érzékiségé!

Különös, intim kapcsolatba tudok kerülni a víz érintésével, egy illattal, egy ízzel, egy mosollyal, szinte mindennel.
Az érzékiség hatalmasra tágult bennem és igen, ez a szexualitásra is igaz. Bár ahogy arról korábbi írásaimban már szó esett, vannak a változókornak olyan fázisai, amikor nemcsak a szex válik érdektelenné, de férfit még csak látni sem kívánunk magunk körül – ezek pusztán fázisok. Átmeneti állapotok, amelyek aztán kisimulnak, formálódnak, ahogy mi magunk is formálódunk.

Arra bíztatlak, hogy soha ne menj bele kényszerekbe, a viszonyulások pedig idővel szépen változnak majd.
DE tudod, az a csodálatos, ha mégis úgy döntenél, akkor megteheted azt is, hogy soha többé nem szexelsz senkivel. Ez is természetes! Elengedni régi szokásokat, életvitelt, kialakítani újakat, a teremtő, érzéki energiáikat más irányba terelni, az mind-mind természetes!

Ma már nem küzdök, nem harcolok feleslegesen, nem engedem, hogy a játszmák elvigyék az erőmet! Ott és akkor állok ki harcosan is, ha kell, ahol valóban fontosnak gondolom, és nem azért teszem, mert az ego belehajszol, mert fölényt akarok kicsikarni, vagy minden áron nyerni akarok! Szeretem az erőmet, a határozottságomat, szeretem azt, aki vagyok, feltétel nélkül!

Megtanultam igent mondani a nehéz helyzetekre is, a kihívásokra, megmérettetésekre. Akár szimpatikus egy szituáció, akár nem, először szemlélődöm. Nem utasítok el reflexszerűen semmit. A halált sem! Azt hiszem, éppen ezáltal tudok töretlenül igent mondani az életre.

„Az élet célja végül is, megélni, és a lehető legjobban megízlelni a tapasztalatokat, lelkesen és félelem nélkül kinyújtani a kezünket az újabb és gazdagabb megélésekért.” (Eleanor Roosevelt)

Képek forrása: Pinterest
A címben szereplő idézet: James Follet