Ostara, vagy más néven Eostre, – a tavasz Istennője. Ő az ébredő föld, a fiatal szűz, a hajnal lánya. Léptei nyomán feloldódik a tél szorítása az újjáéledő, fénnyel teli világ pedig – ahogy az Istennő maga is – a termékenységet jelenti. Ostara kísérői, szent állatai a nyulak, akiket számos ősi hagyományban is szent állatként tiszteltek, és leginkább a Holdistennőkkel illetve a vadászat isteneivel hozták kapcsolatba.

Mivel a nyúl főleg Istennő szimbólum, nem meglepő, hogy a középkori keresztények gonosz előjelnek tartották őket. Úgy vélték, hogy a boszorkányok képesek nyúllá változni.

Jóval később a Szűz Mária ábrázolásokon megjelenik a fehér nyúl, ami a kereszténység győzelmének jelképe a test, a bujaság felett. Idővel a pogány illetve keresztény hagyományok összefonódtak a húsvéti szokásokban, és máig emlékeztetnek bennünket az élet körforgására, az újjászületésre és a megújulás szükségességére az életünkben.

A nyulak a nyílt területeken egyszerű fészkeket készítenek, amelyek könnyen összetéveszthetők néhány földön fészkelő madár lakhelyével, és egyes szakértők úgy vélik, talán innen ered a hiedelem, hogy a nyulak tojást raknak.

De él egy legenda arról is, hogy egyszer Ostara késve érkezett és egy fagyott szárnyú madarat talált az egyik erdei ösvényen, akin úgy tudott segíteni, hogy nyúllá változtatta, neki ajándékozta a sebes futás képességét, hogy elmenekülhessen a vadászok elől. Azért pedig, hogy madárvolta ne merüljön feledésbe lehetővé tette, hogy minden tavasszal színes tojásokat tojjon.

Akárhogy is történt, a jelkép az ünnepkör szerves részévé vált és makacsul tartja magát mind a mai napig. A tojás a termékenység, az új élet születésének nagyon ősi szimbóluma.

A világ újjászületését jelképező tojások díszítése és ajándékozása, a máglyagyújtás, a lakomák, az éneklés és a tánc mind-mind a tavasz érkezésének ősi ünneplési módja volt. Ahogy a kereszténység kezdett elterjedni a Római Birodalomban, a régebbi pogány szokások pedig összeolvadtak a fiatal keresztény szokásokkal, a tojás – Krisztus feltámadásának is a jelképe is lett.

Az első húsvéti csokoládétojásokat Franciaországban, XIV. Lajos udvarában (1643-1715) készítették, majd jóval később 1873-ban bukkannak fel Angliában a Fry & Sons és 1875-ben Cadbury’s kollekciójában. A tojások eleinte nagyon drágák voltak, és csak a második világháború után alakul az áruk úgy, hogy szélesebb tömegek számára is elérhetővé váljanak.

Az angliai St Neots-ban a húsvéti hagyományok része volt, hogy a nőknek húsvét vasárnapján új ruhában kellett a templomba menniük. A világ egyes részein ma is felvonulásokat tartanak, Svédországban tűzijátékot rendeznek, a skandináv országokban faágat vagy fát díszítenek fel színes szalagokkal, tojásokkal, tollakkal. Ez a szokás egyébként Európa szerte elterjedt.

Régebben elfogadott volt, hogy az „eladó sorba” érett lányokat egy vödör jó hideg kútvízzel leöntik, vagy megmerítik őket a patakban. Valószínűleg az ősi termékenységi rítusok eltorzult maradványaként értelmezhetjük ezt a szokást, és szerencsére erősen kihalóban van. Ma már inkább csak illatos vízzel, parfümmel locsolják meg a nők haját, ami a hideg vizes fürdetésnél valamivel kellemesebb változat. Vannak, akik a locsolkodásban a keresztség jelképét látják. Ez utóbbi megközelítést talán kissé erőltetett, de hát, ki tudja?

Mindenesetre húsvétkor a lányok, asszonyok, szép ruhában várták/várják a locsolókat, akiket süteménnyel és festett tojásokkal kínálnak. Az ünnepkör tradicionális ételei – a húsvéti sonka, a tojás, a torma, a fonott kalács.

Szép húsvétot mindenkinek, aki ma ünnepet ül, azoknak pedig, akik a természetben, kirándulással, sétával töltik ezt az időszakot, szépséges napot!