A Munay-Ki az inkák leszármazottaitól (Q’ero nemzet), a perui Andok őshonos népeitől ered. Az ősi próféciák egy új ember eljöveteléről beszélnek, olyan időszakról, mely hatalmas változásokat hoz a világnak, ahol Földőrzőkké, minden élet gondozóivá válunk.
Tradicionálisan éveket kellett szent tanulással tölteni mielőtt valaki részt vehetett a beavatási rituálén. Az andokbeli öregek azonban úgy vélik, az emberi történelem kritikus fordulóponthoz érkezett, és az időnek ezen a pontján, a Munay-Ki rítusait minél több emberhez el kell juttatni.
Az, hogy a nyugati világ számára is elérhetővé váltak a Rítusok Dr. Alberto Villoldo orvos, antropológus sámánnak köszönhető, aki 25 éven át tanulmányozta az Amazonas vidékén élő valamint az andokbeli népek hagyományait, a sámángyógyítást, és az Andok sámán mestereitől kapta a beavatásait. Közben a San Francisco Állami Egyetemen megalapította és vezette a biológiai önszabályozást kutató laboratóriumot, ahol azt vizsgálták, hogyan hat az energetikai gyógyítás a vér és az agy kémiájára.
A Munay-Ki egy kilenc +1 Rítusból álló beavatás. Quechua kifejezés (Peruban és környékén beszélt őshonos nyelv) melynek jelentése – Szeretlek
A Földőrzők tanításai ősi világokig nyúlnak vissza. Az idők folyamán a tanítások, ahogy maguk az emberek is igen sok változáson mentek keresztül. Gyakorlatilag egy élő energetikai rendszerről van szó, amely mind a mai napig formálódik.
A Rítusokról röviden:
Az emberi evolúció, következő lépcsőfokaként szolgálnak. Átrendezik, összehangolják az idegpályáinkat, hogy egy magasabb szintre emelhessük az emberi faj tudatosságát. A beavatási rítusok megerősítenek bennünket, hogy felléphessünk a Föld és minden teremtmény védelméért.
1. Gyógyítók Rítusa.
A Rítus összeköt bennünket a múlt Földőrzőivel, akik segítségünkre vannak a személyes transzformációban. Fényteremtmények nemzedékével kapcsolódunk, akik a személyes és generációs lenyomataink átírásában segítenek.
2. Az Erő sávjai.
A második rítus öt energia sávot tartalmaz, a földet, levegőt, tüzet, vizet és a tiszta fényt szimbolizálva. Ezeket a sávokat beleszőjük az energia mezőnkbe, hogy védelemül és szűrőként szolgáljanak. Lebontják a beavatott felé érkező negatív energiát az öt elem egyikére, melyek az adott elem segítségével transzformálódnak, és tápláló energiaként térhetnek vissza hozzánk.
3. A Harmónia Rítusa.
Ebben a Rítusban 7 különböző archetípus fénymagjait adjuk át a csakráknak, összekapcsolódunk az erejükkel, az Univerzum rendezőelvével és a saját energia központunkkal.
4. A Látnokok Rítusa.
Ebben a Rítusban 5 extra cerebrális, azaz agyi, idegi kapcsolatot – fénypályát – hozunk működésbe, ami összeköti a látókérget, a harmadik szemmel és a szív csakrával. Felébreszti, a „belső látót” és a képességet, hogy megláthassuk az energia és szellemvilág láthatatlan régióit.
5. Napőrzők Rítusa.
A Rítus által mestergyógyítók generációjával léphetünk kapcsolatba, gyógynövényszakértők és bábák fénytermészetű nemzedékével, akik a születést és a halált is végigkísérték. Gyógyítjuk női természetünket, oldjuk a félelmet.
6. Bölcsességőrzők Rítusa.
A Rítus által a férfiminőségünk gyógyul. Segít, hogy kilépjünk az időből, hogy kapcsolódjunk a magaslatok hatalmas szellemeivel, hogy megismerjük a misztikus tanításokat.
7. Földőrzők Rítusa.
Ez a Rítus összeköt az arkangyalokkal, akik a galaxisunk őrzői, és valamennyi élet pásztorai a Földön. Közvetlenül összeköt a csillagokkal, a Nappal, és a helyi csillagunkkal.
8. Csillagőrzők Rítusa.
Ez a Rítus segít átjutnunk azokon a hatalmas változásokon, amelyen a Bolygónk és mi emberek éppen átmegyünk. Átalakul a test, Fényemberré változhatunk. Lelassul az öregedésünk és testünk sokkal ellenállóbbá válik a betegségekre.
9. Teremtő Rítus – Tai Tanchi (Szellemőrzők Rítusa)
Ez a rítus összeköt a bennünk lévő Fénnyel, hogy az Isteni Forrással társteremtőkként alkothassuk az életünket. Felébreszti Isteni természetünket.
13. A Méh Rítusa.
Valójában ez a 10. Rítus. A 13-as szám a Holdat valamint a hozzákapcsolódó női ciklust jelképezi. A Rítus által harmonizáljuk a női méh teremtőképességét, megtisztítjuk a nemzedékeken át hordozott fájdalomtól és félelmektől, helyreállítjuk öngyógyító minőségét minden szinten.
A Munay-Ki Beavatás egy közel három napon át tartó csodálatos ünnep, ahol mély gyógyulást élhetünk át minden szinten. Jómagam 11 éve adom át a Rítusokat, és tapasztalom, hogy minden Beavatás más-más. Minden egyes átadás során magam is szüntelenül formálódom.
Ez a három nap egyben egy oktatói képzés is. A résztvevők meghatározott feltételek mellett, idővel maguk is beavatókká válhatnak.
Időpont:
Szeptember 29. 15.00 – 20.00.
Szeptember 30. 10.00 – 19.00.
Október 01. 11.00-15.00.
A program hozzájárulása: 70.000 Ft.
Vissza nem térítendő előleg: 15.000 Ft.
Az előleg beérkezésével biztosítod a programon való részvételed.
Jelentkezés:
havasi.mia@gmail.com
info@miahavasi.hu
A létszám erősen korlátozott!!!
Várlak szeretettel!
0 hozzászólás