Persze nemcsak az idő kell ehhez, de mi magunk is!

• Megtanulhatjuk például hogy egyáltalán nem probléma, ha a konyhakő, a parketta, az ablak nincs olyan fényesre glancolva, hogy hunyorogni kelljen, ha rájuk nézünk.

• Ha éppen sétálni, vagy olvasni van kedvünk, az esti mosogatni való másnap reggel is ott fog várni.

• Kiiktathatjuk az életünkből az értelmetlen szokásokat és „szabályokat”! Ha ész nélkül követtünk volna mindig, minden szabályt, az emberiség még ma is rettegve üldögélne a barlangok mélyén. A kalandorok, a szabályokat megkérdőjelezők, a kíváncsi felfedezők, a lázadók voltak azok mindig is, akik előre lendítették a dolgok menetét!
Ha elég nyitottak vagyunk, ránk talál a kalandvágy!

• Aztán az idő megtanít például arra is, hogy egyáltalán nem mindegy milyen célt tűzünk ki magunk elé. Hogy a szívünk az, akinek a hangjára hallgatnunk érdemes, mert a többi csak üres locsogás és káprázat!

• Érett korunkra megtanuljuk, hogy mások boldogságáért nem mi vagyunk a felelősek, viszont a saját jól-létünk legnagyobbrészt a mi kezünkben van.

• Rájövünk, hogy nem harcolhatunk életünk végéig a testünkkel, nem sanyargathatjuk magunkat pusztán amiatt, mert az adottságaink momentán nem felelnek meg a legújabb trendnek!

• Nem küzdhetünk az öregedéssel! Kár arra vesztegetni az energiánkat, hogy megpróbáljuk visszafordítani az időt, ez ugyanis lehetetlen!

• Az érésről vallott gondolatainkat azonban mindenképpen érdemes megváltoztatni, érdemes a mainstream ostobaságairól leválnunk, mert így van esélyünk arra, hogy életünk újabb szakaszának az ajándékait, a szépségeit egyáltalán észre tudjuk venni.

• Az éréssel egyre jobban átlátunk az össztársadalmi hazugságokon, de a sunyi kis svindliken is, és közben elég élesen rajzolódik ki az a tény, hogy egyikünk sem tökéletes!  Ezt beismerni azért meglehetősen felszabadító.

• A legfontosabb, amit érdemes tudomásul vennünk – hogy a félelem, az állandó aggódás, a rettegés a holnaptól, a hosszan tartó szorongás, mind-mind féktelen iramban rombolják az egészségünket.

• Megtanulhatjuk élvezni az életet! Jókat enni, inni, szeretkezni, járni az erdőket, mezőket, beleszippantani a vizes őszi avar illatába, megmártózni a vizekben, a szelekben, a fényekben. Látni a szépséget, amely minden pillanatban körülvesz, és amelyet sokan igyekeznek ugyan elhomályosítani, de az a szépség azért ott van! Mindig ott van, csak oda kellene fordítanunk a tekintetünket!

Az élet feltartóztathatatlanul árad, és igen, ennek az áramlásnak az elmúlás is a szerves része.  Születés – élet – halál – újjászületés.  Az élet nem csak csillogás; az életnek mélysége van.
És az életnek szépsége van!

„S ha százszor is becsapnak és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
s ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom,hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az
élet.

De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárt kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.”

(Garai Gábor – Bizalom)